A SZÖVETSÉG CÉLJAI

ALAPVETŐ FELTÉTEL – A PADEL ALAPINFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉSE

Jelenleg 36 db padel pálya található Magyarországon, ezek is egyenlőtlen területi eloszlásban. A padel sportág fejlesztésének alapvető feltétele az országos padel alapinfrastruktúra megteremtése.

A stratégiánkban elsődleges célként fogalmaztuk meg a sportág-fejlesztés alapját képező pályák számának jelentős növelését, hiszen e nélkül érdemben nem növelhető a sportág tömegbázisa, a játékosok és klubok száma.

Cél, hogy a hazai lehetőségekhez igazodóan az ország területén lehetőleg egyenletes eloszlásban épüljenek padel pályák együttműködésben a meglévő és új sporttelepekkel, egyetemekkel, teniszklubokkal, iskolákkal, kollégiumokkal, hotelekkel és önkormányzati létesítményekkel, közterületek kezelőivel.

NEMZETI PADEL AKADÉMIA

Nemzetközi versenyképességünk záloga egy Nemzeti Padel Akadémia (NPA) felállítása. A világon sehol nem található hasonló nemzeti akadémia, az utánpótlásképzés klub- illetve egyéni szinten történne.

Az NPA-ban összegyűjtenénk a top 10 fiatalt korosztályonként, összesen 80 fiút és lányt, akik bentlakásos rendszerben készülnének fel a padel technikai, fizikai, pszichológiai és stratégiai oldaláról. Itt készülhetne fel a felnőtt korosztály is, mely játékosokat az utánpótlás programunkból nevelnénk ki. A NPA-ben terveink szerint az alábbiakra lenne szükség