ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ

Elnökségi beszámoló a 2021-es évről

A Padel hódít

A padel világhódító útja folytatódik: Európa számos országában gombamód szaporodnak és nyílnak a padel klubok és épülnek a pályák. Bécsben megépült egy tízpályás beltéri centrum, Bukarestben megépült az első néhány pálya, Zágrábban már évek óta sikerrel megy egy hatalmas beltéri csarnok, és Belgrádban már ismereteink szerint három klubban lehet padelezni. Lassan a régióban is berobban a padel!

Hazai fejlesztések

Magyarország sem kivétel a fejlődés alól, sőt éllovásnak nevezhető a térségben, hiszen a 23 nyilvánosan látogatható pályából 18 darab 2021-ben épült! Év elején megnyitott a Padel Club Hungary két helyszíne, a Bikás Park és a Padel Club Bravos Szentendrén. Hamarosan következett Göd, ahol egy pályán lehet élvezni a játékot, majd nyáron megnyitott a Bebto team pályája a Római Parton szinten egy pályával.

Ősszel Budapesten felépült a Premier Padel 2, három kültéri pályával, maja a Premier Padel Park is megnyitott négy beltéri pályával a Feneketlen tó mellett. Szegeden is épült a meglévő pályák mellé még egy és Kecskeméten is megépült a két padel pálya. Evvel a meglévő Premier Padel 1 pályákat, a szegedi, hajdúszoboszlói és a hajdúsámsoni pályákat számításba véve már 23 padel pálya épült országosan.

2021 versenyek

Versenyekben is bővelkedett az év, hiszen 8 MAPASZ versenyt rendezett a szövetség 4 helyszínen: Premier Padel 1 & 2, Szentendrén és Kecskeméten. A versenyek nagyszámú jelentkezővel gold, silver és bronz kategóriákban kerültek megrendezésre. El lehet mondani, hogy idén már a bronz és a silver kategóriák telítettsége vetekedett a gold mezőny sűrűségével. Nagyon sok új arcot láttunk és remek mérkőzéseket.

A vegyes mezőny továbbra is erős, köszönhető annak, hogy a padel egy igazán demokratikus sportág: szinte minden órában lehet látni hölgyeket és urakat vegyesen játszani, fiatalokat és időseket egyaránt. Mindenki a szintjének megfelelő partnerrel vág neki a mérkőzéseknek, sőt forgással lehetőség van arra is, hogy megnézzék mi az ideális felállás a négyesben. A női mezőnyben még bizony elfér a frissítés és a létszám bővítés. Talán ezen a területen van a szövetségnek a legnagyobb dolga – bevonzani a lányokat a sportba. A szövetség versenyein összesen 258 rangsorolt versenyző (férfi, női és vegyes) indult és a szövetség adatbázisában összesen 462 regisztrált versenyzőt tartunk nyilván.

Ősszel megrendezésre került a 4. országos bajokság, ahol a férfiak mezőnyében a Tóth Csongor, Bíró André páros az évközi versenyeken nagyot menetelő, első kiemelt Barátosi Levente, Pákay Péter duót állította meg és nyerték meg a magyar bajnoki címet. Vegyes párosban a korábbi bajnok Weidinger Gergő sérülése határozta meg a döntőt, hiszen Dankó Dorian és Juhász Pálma játék nélkül szerezhették meg a vegyes páros bajnoki címet. A női mezőnyben most először győzött együtt Erdélyi Mónika és Kovács Anikó. Kovács már korábban nyert bajnoki címet más párral az oldalán, de most együtt is sikerült behúzniuk az aranyat a Noa Haddad, Borbély Rita páros ellen.

A II. Országos Padel Csapatbajnokságra rekordszámú nevezés érkezett. A nyolc csapat, 56 játékosa nevezése mellett tartott versenyen budapesti Premier Padel, Bebto Team, szentendrei Padel Club Hungary és debreceni csapatok is indultak.

Az idei CSB-n a Premier Padel csapatai végeztek a dobogó első három helyén – a PP1 csapata (Peter Pakay, Barátosi Levente, Levente Nandori, Zoltán Czingráber, Zsombor Schmidt-Bohn, Gergo Weidinger, Szakács Olivér, Peter Kerekes) ismét aranyat nyert ezúttal az ezüstérmes PP2 csapata (Laszlo Aczel, Hole Sandy, Ala Bourara, Dorian Danko, Marcell Urvölgyi, Molnár Kristóf, Magyar Zsolt) ellen, míg a dobogó harmadik fokára a PP4-es csapata állhatott fel (Kovacs Aniko, Mónika Erdélyi, Kristof Lang, György Janzer, Yvette Varga, John Engdahl).

 

 

 Nemzetközi versenyek és nemzetközi szereplés

Hatalmas Örömünkre megrendezésre került Közép és Kelet-Európa első világranglista pontot adó versenye, a Szentendrén rendezett, 10 ezer dollár összdíjazású APT FUTURE Hungary. A versenynek a szentendrei Padel Club Bravos volt a házigazdája, akik a verseny szintjéhez méltó igazán látványos és korszerű létesítményekkel és szervezéssel bonyolították le ezt a fontos tornát. Érdemes elmondani hogy rekord számú nemzet nevezett a versenyre: a világ 15 országának (Brazília, Portugália, Argentína, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Chile, Svájc, Uruguay, Horvátország, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Tunézia és Magyarország) 68 játékosa indult el a megmérettetésen. A portugál győzelemmel végződő versenynek köszönhetően 12 magyar férfi játékos került fel az APT világranglistájára.

Imre Laci vezetésével és felügyeletével a magyar csapat óriási sikereket ért el a bilbaói Európa bajnokságon, hiszen a férfi csapat 8. a női csapat 6. lett a versenyen legyőzve olyan nagy nemzeteket, mint pl. a finnek vagy az osztrákok. Külön öröm, hogy nemcsak csapatban hanem férfi párosban is nagy sikert értünk el: itt a nagyon erős nemzetközi mezőnyben a Borsos-Nemcsek páros az előkelő 5.dik helyen végzett.

Szintén részt vett a magyar csapat a portugáliai Vilamourában megrendezett veterán Európa bajnokságon, ahol a férfi csapat a 12. a női csapat 8. helyen végezett. Itt is fel tudtunk mutatni egy hatalmas egyéni sikert, ugyanis a Kovács Anikó – Erdélyi Mónika párosa bronz érmes letta a 45+ női páros mezőnyben.

Sportdiplomácia

A Magyar Padel Szövetséget felvették a Nemzeti Versenysport Szövetségbe (NVESZ), amely szervezethez az olimpián nem szereplő sportágak érdekképviselete, illetve versenysportjának irányítása tartozik. A padelnek így a legmagasabb szinten is van diplomáciai támogatása hazánkban.

Komoly sportdiplomáciai sikerként tudjuk elkönyvelni, hogy elnökünk Kerekes Péter bekerült a FEPA (Európai Padel Szövetség) elnökségébe. Péter itt a padel sport nemzetközi fejlődéséért fog dolgozni, hogy ezt az egyébként is rapid fejlődést felülmúlják jövőre.

Edzőképzés, utánpótlás

2021-ben tartottuk a kétszeres világbajnok Belén Castrillo által vezetett edzőképzést három hullámban (kezdő, versenyző és kiemelt), amelyen immáron 21 képesített edzőt neveltünk ki. Belen nagyon fontos szereplője a hazai padeléletnek, hiszen gyakorlatilag az ő kezei közül kerülnek ki a legjobb szakképzett edzők és a legjobbtól tanulhatnak.

A Szövetség kiemelt feladata az utánpótlás nevelése, ezért idén megrendeztük az első utánpótlás versenyünket is, kizárólag fiataloknak. Az eseményen felbuzdulva, NextGen néven elindult az utánpótlás válogatott edzésprogramja is. A NextGen programot csakúgy, mint a felnőtt válogatott támogatását újonnan kinevezett szövetségi kapitányunk Imre László vezeti.

2022-re is ambíciózus tervekkel rendelkezik a Szövetség

A pályák szaporodásával országosan legalább 16 MAPASZ versenyt tervez rendezni a Szövetség legalább hat helyszínen. A versenyeken a meglévő arany, ezüst és bronz mellé a réz kategóriát is indokoltnak látja bevezetni.

Természetesen megrendezésre kerül az 5. Országos Padel Bajnokság is legalább 64 párral. Mivel a PPP csarnok négy fedett pályával rendelkezik, ezért a Szövetség megrendezi az 1. Fedett pályás Országos Magyar Bajnokságot is jövő év elején és egy fedett pályás országos csapatbajnokságot is legalább 10 csapattal.

Nagyon fontos feladat az infrastruktúra bővítése, és erre látunk számos jelet önkormányzatok és magánszemélyek összefogásából is. Ennek köszönhetően jövőre vélhetően 25 új pálya épül majd – megduplázódik szinte a pályák száma és már országosan nyolc helyszínen lehet játszani. Ebbe a körbe biztosan beletartozik majd Debrecen, Kaposvár és Székesfehérvár is.

A Szövetség pályázik legalább 1 ATP Futures versenyre és 1 FEPA 50-es verseny megrendezésére. A helyszínnek sokféle szempontnak kell megfelelnie, komoly presztizst jelent majd a verseny rendezése. A versenyek révén a Szövetség szeretné azt a célt elérni, hogy 20 magyar férfi és 4 nő szerepeljen az APT világranglistáján. A nemzetközi versenyek kategóriájába tartozik, hogy megszervezésre kerüljön egy Central European Tour a lengyel, cseh, szlovák, osztrák és horvát szövetséggel karöltve.

A Szövetség a hazai ranglistát 350 rangsorolt versenyzőre (férfi, női és vegyes), míg a teljes regisztrált versenyzői létszámot összesen 800 főre szeretné bővíteni.

Célunk 10 új képesített edzőt, és összesen 10 kiemelt képesítésű edzőt kinevelni Belen Castrillo segítségével, de tervezzük szövetségi kapitányunk Imre László külföldi továbbképzését is.

Az idei egy versenyhez képest négy utánpótlás versenyt szervezünk, magyar csapatokat indítunk a jövő évi junior EB-n is. Természetesen nem mondunk le a veterán EB-n és felnőtt VB részvételről sem.

Erősítjük a kapcsolatainkat nálunk fejlettebb padel kultúrával rendelkező országokkal:  ezért legalább 4 barátságos felnőtt, veterán és junior válogatott mérkőzést szervezünk svéd és portugál barátainkkal.

Nagyon fontos országosan népszerűsíteni a sportot, ezért padel népszerűsítő roadshowt szeretnénk szervezni legalább 6 állomással. Ehhez tárgyalásokat folytatunk mobilpálya építőkkel, akik könnyűszerkezetű pályákat hoznának be és telepítenének kiemelt helyszínekre.

2022-ben a MAPASZ szeretné megalapozni a pénzügyi helyzetét, felállítani a kulcspozíciókat és titkárságot a szövetségen belül. Ehhez állami támogatásra és szponzorációs bevételre is pályázunk a tagdíjakon felül. Kiemelt feladatának tekinti a MAPASZ, hogy legalább 20 millió forintos támogatás/szponzori bevételre tegyen szert, hogy hatékonyan tudja működtetni a szervezetet. A MAPASZ fontosnak tartja egy állandó főtitkári pozíció, egy technikai igazgatói és egy marketing social media manageri pozíció betöltését, ezért ezeket az év során meghirdeti.

Nagyon sűrű és eredményes év áll mögöttünk, jövőre még nagyobb sebességre kapcsolunk! Köszönöm a figyelmet és eredményekben és padelben gazdag 2022-t kívánok mindenkinek!

Kerekes Péter

Elnök

Magyar Padel Szövetség