A női válogatottunk szerda reggel 9 órától Finnország ellen játszotta a harmadik és egyben utolsó csoportmeccsét. Bizakodhattunk, hiszen az összecsapás előtt fej-fej mellett álltunk az egyelőre veretlen Olaszország és Németország mögött.
A felállásunkban a tegnapi naphoz képest nincs változás, az egyes pályán a Haddad-Hole párosunk kezd, az ellenfél Sillanpää és Vianio. Egyszerre négy szőke a pályán – a szurkolástól mégis olyan érzés, mintha már az első perctől emberelőnyben lennénk. Az első szettben Sandy magabiztosan hozta az adogatásait, még egy ásszal is megkínálta a papíron esélyesebb finneket, Noáról pedig többször is úgy jöttek vissza a lecsapások, mint a falról. A második szettben többször is közel voltunk hozzá, hogy breakeljük a finneket, de a sorsdöntő pontoknál a skandinávok stabilabban játszottak és kevesebbet hibáztak, így végül 3:6, 4:6-ra behúzták a meccset.
A folytatásban az Erdélyi-Kovács páros kapott két újabb szőke ellenfelet a kettesen Merituuli Saarela és Venla Andersson személyében. Sikerült jól elkapni a rajtot, hiszen Monyó után Anikó is tudta hozni a szerváját, a finnek pedig sokat hibáztak és nehezen vették fel a meccs ritmusát. 3:3-nál viszont sikerült magasabb fokozatba kapcsolniuk és onnantól nem sok esélyt hagytak. A szoros első szett után a másodikra talán kicsit mi is elfáradtunk az egy órás meccs végére a 32 fokban, amit jól mutat a 3:6, 1:6-os eredmény is.
Aż Andrejszki-Juhász duó ma is a hármason játszottak, a rivális a négyszeres finn bajnok páros Saarteinen és Sillanpää voltak. Itt is sikerült jól kezdenünk, a hosszú pontok végén pedig többször is tudtunk látványos nyerőket ütni. Az izgalmas fordulatokkal teli első szett után mélypont következett: a ki nem kényszerített hibáknak és a finnek javuló játékának köszönhetően alig 20 perc alatt kétszer is breakeltek minket, 0:5-nél viszont már későn ébredtünk és elment a második szett. A végjátékra sikerült újra rendezni a sorokat, hiszen a döntő szettben 3:0-ás vezetésig újra jöttek az első szervák és jók voltak a befejezések a hálónál is. Aztán egy kis megingást követően a végjátékban ismét nekünk ment jobban és sikerült az első meccslabdánkat érvényesíteni, így Dodó és Pálma neve mellett egy 7:5, 0:6, 6:4-es győzelmet jegyezhetünk fel.
Finnország-Magyarország 2:1
A csoport másik mérkőzésén az olaszok 3-0-ra átgázoltak a németeken, így kialakult a C csoport végeredménye:
- Olaszország
- Németország
- Finnország
- Magyarország

