A magyar padel sport történetének egyik legnagyobb sikere született a dubaji FIP Promotion padel versenyen, ahol Andrejszki Dóra és svájci párja, Karin Hechenberger elképesztő küzdelemben, döntő szett tie-breakben diadalmaskodtak, megszerezve az aranyérmet. A 5000 EUR összdíjazású verseny nemcsak a sportág rajongói, hanem az egész magyar padel közösség számára mérföldkő, hiszen Dodó az első magyar játékos, aki ilyen rangos nemzetközi versenyen a dobogó legfelső fokára állhatott.
Svájci párjával első kiemeltként indultak a tornán, ami már előre jelezte, hogy nagy esélyekkel indulnak a győzelem felé, azonban ez korántsem jelentette azt, hogy könnyű út várt volna rájuk: a nemzetközi mezőnyben számos erős páros vett részt, így minden mérkőzés hatalmas koncentrációt és kitartást igényelt. A nyolc között egy spanyol duót sikerült 7:5, 6:4-re legyőzni, az elődöntőben pedig egy török-venezuelai párost múltak felül 6:3, 6:3-ra a lányok.
A döntő mérkőzés igazi drámai fordulatokat tartogatott: Dodóék ellenfele ismét egy spanyol páros volt, akik végig kiváló formában játszottak a tornán. Az első szettben remekül kezdtünk, kemény és precíz ütések jellemezték a játékukat, azonban ellenfeleik nem adták könnyen magukat, és a második szettben sikerült kiegyenlíteniük. A harmadik, mindent eldöntő szett hihetetlen izgalmakat hozott: a két páros fej-fej mellett haladt, a pontok hol ide, hol oda vándoroltak. Végül Dodó és Karin elképesztő hidegvérrel és összeszedettséggel egy kulcsfontosságú pillanatban brékelni tudtak, és onnantól már nem engedték ki a kezükből az irányítást, így alakult ki a 6:3, 4:6, 7:6-os végeredmény. A mérkőzés utolsó pontjait követően örömünnep ováció tört ki a dubaji nézőtéren és a magyar képernyők előtt is, hiszen a magyar padel élet történelmi győzelmének lehettünk szemtanúi.

