Jövő év elején indul az országos Szafi ételkiszállítás

A junior padel utánpótlás kiemelt támogatója, a Szafi újabb jelentős fejlesztést jelentett be: 2026 elejétől országosan elérhetővé válik a Szafi ételkiszállítási szolgáltatás. A program hosszú előkészítés után indul, és célja, hogy egészséges, allergénmentes és kiegyensúlyozott étkezési lehetőséget biztosítson mindenkinek, aki a Szafi életmódot követi vagy egyszerűen szeretne tudatosabban étkezni. A tervek szerint az országos kiszállítás…

A magyar junior padel új korszaka: éves beszámoló 2025

A Magyar Padel Szövetség számára 2025 minden eddiginél hangsúlyosabb fordulópontot jelentett az utánpótlás fejlesztésében. A sportág robbanásszerű hazai növekedése szükségessé tette, hogy a legfiatalabb padeles generációk számára átlátható, szervezett és hosszú távon fenntartható rendszer jöjjön létre. Tavasszal ezért elindult a MAPASZ hivatalos junior programja, amely egész évben jól látható eredményeket hozott. A program egyik legfontosabb…

Elnökségi határozatok a versenyek nevezési rendszerével kapcsolatban

A Magyar Padel Szövetség elnöksége az októberi és novemberi ülésén is foglalkozott a Hungarian Padel Tour versenyrendezési szabályzat aktualizálásával. A rendkívül magas számú nevezések miatt szükségessé vált olyan pontosítások és kiegészítések bevezetése, amelyek biztosítják a sorozat átlátható, egységes és sportszakmailag indokolt lebonyolítását. Az elnökség egyhangú döntéssel az alábbiakat határozta meg: 1. Nevezési jogosultság (20251022/2 határozat)…

Együtt növekedni: a padel jövője és az infrastruktúra fejlesztése

A Magyar Padel Szövetség örömmel jelenti be, hogy 2025. novemberétől hivatalos együttműködés veszi kezdetét a Padel Builder és a MAPASZ között. A partnerség célja, hogy országos szinten támogassa a padel sportág infrastruktúrájának fejlesztését, valamint elősegítse, hogy minél több klub, közösség és játékos számára váljon elérhetővé a sportág. A Padel Builder az elmúlt években Magyarország egyik…

A padel felkerül az Ázsiai Játékok hivatalos programjába

A Nemzetközi Padel Szövetség (FIP) bejelentette, hogy az Ázsiai Olimpiai Tanács (OCA) elismerte a padelt, és a sportág felvételt nyer az Ázsiai Játékok hivatalos programjába. A döntést az OCA végrehajtó bizottsága hozta meg november 6-án Kuvaitban, ahol egyhangú támogatást kapott a javaslat. A FIP és a Padel Asia együttműködése révén a padel az ázsiai kontinensen is…

Idén Shanghajban kerül megrendezésre a Cupra FIP Finals

A Nemzetközi Padel Szövetség (FIP) hivatalosan bejelentette, hogy a 2025-ös Cupra FIP Finals helyszíne Sanghaj lesz. A szezon záróeseménye 2025. december 3. és 6. között zajlik majd a Jiangwan Sports Centerben és a FIP Cupra Tour egyik legkiemelkedőbb állomásaként a világ legjobb játékosait látja vendégül. Ez az év különleges mérföldkő lesz a sportág történetében, hiszen első alkalommal…

Megvannak a 2026 első negyedévének versenyhelyszínei

A Magyar Padel Szövetség elnöksége a héten döntést hozott a 2026. január–március közötti időszak versenyeinek helyszíneiről. A döntés célja, hogy a klubok és játékosok előre tudjanak tervezni, és időben megkezdődhessen a felkészülés a szezon első versenyeire. A pályázati időszakban több klub is jelezte rendezési szándékát, köztük új helyszínek is szerepelnek, ami jól mutatja a sportág…

Sport Forum 2025: a padel egyre inkább jelen van a sport párbeszédében

A Magyar Padel Szövetség számára kiemelt fontosságú, hogy a sportág aktív és hiteles szereplője legyen a hazai sport szakmai diskurzusának. Örömmel tesszük közzé, hogy a padel idén is képviselteti magát a Sport Forum Hungary konferencián, amelyet 2025. november 19–20-án rendeznek meg a Groupama Arénában. A Sport Forum Hungary évek alatt vált a magyar sportélet egyik…

2026-os WADA tiltólista: nemzetközi webinárium a sportolók és edzők számára

A Nemzetközi Tesztelési Ügynökség (ITA) és a WADA tájékoztatást tart a 2026-os doppingellenes szabályváltozásokról, amelyhez a Nemzetközi Padel Szövetség (FIP) felhívást intézett a nemzeti szövetségekhez. A 2026-os tiltólista – amely meghatározza a sportban tiltott anyagokat és módszereket – már megjelent, és 2026. január 1-től lép hatályba. A webinárium célja, hogy a sportolók, edzők és sportszakemberek…

Két új taggal bővül a MAPASZ

A Magyar Padel Szövetség örömmel tájékoztatja a hazai sportközösséget, hogy az elmúlt időszakban újabb két szervezet csatlakozott a MAPASZ hivatalos tagságához.A padel hazai terjedésének és fejlődésének egyik legfontosabb jele a klubok számának dinamikus növekedése – ez a bővülés egyben megerősíti a szövetség küldetését is: a sportág egységes, országos szintű fejlesztését. Az újonnan csatlakozott tagok: Padel…